A MŰVEKRŐL

A fantasztikus festészet hagyománya A fantasztikus festészet hosszú múltra tekint vissza: hagyományai Hieronymus Boschig, sőt még korábbra nyúlnak. Olyan festői szemlélet ez, amely Bosch késő gótikus művészetétől a manierizmuson és a szimbolizmuson át a fantasztikus realizmusig és az Ars phantasticáig a forma mellett mindvégig nagy hangsúlyt helyez a tartalomra. Éppen ezt vetik a szemére azoknak az irányzatoknak a hívei, amelyek a művészet „tisztaságát” kívánják megőrizni, és olyan alkotásmódot követnek, amelynek tartalma magában a formában merül ki. Vajon időszerű lehet-e még tudományra és értelemre építő korunkban egy olyan festészet, amely lényegét tekintve ma is szorosan kötődik elődjéhez, Boschhoz? Nem anakronizmus-e a 20. században is démonokat, kísérteteket, boszorkányokat és lemurokat, azaz holtak kísértő szellemeit megfesteni – olyan lényeket, amelyek a korábbi korok emberei számára gyakran többet jelentettek a képzelet puszta teremtményeinél? Az emberiség azonban a vélt észszerűség jegyében olyan pusztító fegyverarzenált halmozott fel, amellyel többszörösen is megsemmisíthetné önmagát, s vele együtt természetesen az állat- és növényvilág egészét is. Bolygónkon a lelkiismeretlen nyereségvágy és a természet kizsákmányolása felborította az ökológiai egyensúlyt, környezeti katasztrófákhoz, éghajlati változásokhoz és az ózonréteg súlyos károsodásához vezetett. A haladásba vetett hit éppen a tudomány és az észszerűség területén rendült meg erősen, miközben a helyzet démonibbá vált, mint valaha. Erre az állapotra aligha adhat választ néhány hűvösen dekoratív, függőleges és vízszintes sáv a Mondrian és Malevics nyomdokain járó, ma is alkotó epigonok képein. A puszta díszítőművészet nem képes érdemi mondanivalót megfogalmazni a világ történéseiről. Gyakran állítják, hogy a fantasztikus művészetben alig beszélhetünk stiláris fejlődésről, ezért a korhoz való kapcsolódása is jórészt hiányzik. Az évszázadok során azonban éppen ellenkezőleg: mindig az adott korhoz kötődő stílusváltozás ment végbe. Grünewald, Goya, Bresdin, Moreau, Redon, Max Ernst, Oelze és Giger művészetén keresztül ez az átalakulás jól követhető. A többértelmű, fantasztikus összekapcsolódások ma gyakran folytonosabb átmenetekkel jönnek létre, mint Hieronymus Boschnál. Bosch ismert lények testrészeit mintegy újra „összeszerelte” – egyébként igen szürrealista eljárással –, míg Oelze emberi alakot idéző tájaiban az átmenetek szinte észrevétlenül olvadnak egymásba. Ebben a tárgy nélküli művészet felé vezető fejlődés is felismerhető; jellegzetes példája Wols kései munkássága. Mindez arra utal, hogy a mai Ars phantastica jelentős festőinél a hagyomány nem elsősorban a stílusban, hanem a művészet lényegi tartalmában él tovább. Ősi félelmeink megmaradtak, és képi megfogalmazást követelnek. A 20. század stílusrobbanása nyomán az Ars phantastica festészete is rendkívül sokféle alakot öltött. Útjai gyakran messzire vezetnek a klasszikus szürrealizmustól, amelyben a század első felében a fantasztikum alkotóerőinek többsége találkozott. Hellmut Neukirch képi világa Hellmut Neukirch festészete az Ars phantastica körébe tartozik. Képeit szemlélve két meghatározó témakör rajzolódik ki. Az egyik az egyre féktelenebb erőszakra és pusztításra adott válasz: a fantasztikum köntösében megfogalmazott, tudatos kor- és környezetkritika. A másikhoz a kifejezetten meseszerű, mitologikus és panteisztikus jellegű képek tartoznak, amelyek teljes egészében a festő belső élményvilágából fakadnak. Festőtechnika és kifejezésmód A képek több hónapon át tartó alkotómunka során születnek meg. A művész többnyire gyanta-olaj lazúrtechnikával dolgozik: számos vékony, olykor akár tizenöt réteget visz fel egymásra. Ez a festésmód áttetszőséget és ragyogást kölcsönöz az alkotásoknak. Célja a színjátszó hatás és az árnyalatok gazdagságának megteremtése. Az áttetszőség egyúttal fontos kifejezőeszköz is. A képek úgy hatnak, mintha egymásra boruló fátylakból épülnének fel; ez erősíti mágikus kisugárzásukat. Az egyszeri, közvetlen festésmóddal, az alla prima technikával ezek a hatások nem érhetők el. A struktúrák kialakítása szintén kiemelt szerepet kap, mint a kortárs fantasztikus festészet egyik korszerű eszköze. A képeket erős belső dinamika jellemzi. Fontosak bennük a mozgásfolyamatok, akárcsak a zenében, amely Neukirch festészetének egyik kedvelt ihletforrása. Művei a konkréttól a megfoghatatlanig, a határozott körvonalaktól a tárgy nélküli ábrázolás határán bekövetkező feloldódásig terjednek. A képek részletformáinak gazdagsága a természet változatosságával vagy az indiai domborművek szinte kimeríthetetlen formabőségével rokon. Ez a sokféleség a festő eszménye: nem a spártai egyszerűség, és nem az elvonatkoztatással járó leegyszerűsítés.